A Balatonkenesei-Tátorjános Természetvédelmi Terület egy védett terület a Veszprém vármegyei Balatonkenesén. Nevét az itt őshonos tátorjánról kapta: a meredek partoldalon különleges löszfalnövényzet él. A város egyik jelképe ez a növényritkaság, melynek országosan védett élőhelye a Soós hegy. A városközpontból jelzett „sárga T” tanösvény vezet föl az élőhelyéhez, a Soós-hegyre. Az út mentén ismertető táblák is segítik a tájékozódást, a Soós-hegyi kilátóból pedig csodás balatoni panoráma tárul elénk.

A tátorján (Crambe tataria, gyakran Crambe tatarica) a keresztesvirágúak rendjének káposztafélék családjába tartozó tátorján nemzetség egyik növényfaja. A tátorján lágy szárú, évelő növény, dúsan elágazó, levelekkel körülvett, szögletes szára 80–150 cm magasra nő meg. 4-5 éves korában virágzik először. Nyár végére beérő, borsszemnyi, gömbölyded, együregű becőketermése a kocsány csúcsán ül. A termés eleinte vastag, fényes zöld héjú, később kiszáradt, ráncos szürke gömböcske, mely egyetlen, csípős ízű magot rejt.

A tátorján honos a Kaukázusban, Szibériában, Kelet- és Közép-Európában. Magyarországon jelenleg veszélyeztetett, 1982 óta fokozottan védett növény, eszmei értéke 100.000 Ft. A szakirodalomból ismert korábbi állományainak jelentős része mára kiveszett; csak néhány helyen, löszsztyeppek és erodálódó, meredek löszfalak növényzetében találhatók izolált, néhány száz tőből álló populációi.

Természetes szaporodását gátolja, hogy magja csak nyílt talajfelszínen csírázik, fiatal korban a csigáktól a földibolháigszámos kártevője van, az idősebb töveket pedig a tőrothadás veszélyezteti. Ex situ, azaz természetes élőhelyétől távoli konzervációjával az MTA vácrátóti botanikus kertjébe telepített minták segítségével az 1980-as évek óta foglalkoznak.

A tátorján felhasználásáról Magyarországon a 16. századtól kezdve vannak írásos emlékeink, gyógyhatással is rendelkezik. A gyökere táplálék, a népgyógyászatban gyomorbántalmak ellen használták. A 17-18. században a pásztorok fontos tápláléka volt. Idősebb tövei a karalábé gumójánál is nagyobb gyökereket nevelnek, ez egy embernek nyersen vagy főzve több napi élelmet adott. Fazekas Mihály Füvész-könyve buglyos tátorján néven említi, ízét a retek csípősségéhez hasonlítja, mely keserű ízzel párosul. Húsos, édes gyökerét meghámozva, karikára vágva és fiatal hajtásával összekeverve salátának vagy főzeléknek is elkészíthető.

Szalontai Kriszta